Összefogás ? Vagy valami más ?
A választásokat megelőző évben az ország változást igénylő része egyre hangosabban, egyre határozottabban a széles baloldali összefogás szükségességéről beszélt, ezt várta, ezt remélte. Erről beszéltek a baloldali és a magukat baloldalinak valló - vélő (?) pártok, szervezetek. Az MSZP meghívott több pártot a tárgyalásokra, és a meghívottakon kívül elfogadták mások, így a Munkáspárt 2006 csatlakozását is. A tárgyalások rendben folytak, a közös program alakult, és ekkor egy szó nélkül vége. Valaki biztos tudja miért. Kizártak mindenkit, azt a DK-t is, aki előzőleg vétót emelt a Munkáspárt 2006 részvétele ellen. Összejött a szövetség: MSZP - Együtt PM, a többieknek fel is út, le is út. Ezt a választók enyhén szólva nem díjazták, ők a széles összefogást várták. Esett a népszerűség, erősödött a "szókimondó" DK. Pánik az MSZP - Együtt PM házatáján. Új szövetséges, új szövetségesek kellenek, jöjjön a "kiutált" DK, és ha már lúd, legyen kövér, jöjjenek a már sokszor "bevált" liberálisok, vagy ha ők már nemigen léteznek, jöjjön Fodor, és persze jöjjenek az elveik.
Az MSZP döntött, nyitva a kapu a liberálisok, a DK előtt, de a lényeg ugyanaz, a kapu zárva minden baloldali párt vagy szerveződés előtt. A helyzet új, de nem váratlan, az elmúlt húsz évben, amikor az MSZP a liberálisokkal szövetkezett, minden esetben a "liberális farok csóválta az MSZP-s kutyát". Ennek a szövetségnek az MSZP mindig vesztese volt. Most másképp lesz, mondják. Hát legyen, ha úgy hiszik, ha most elhiszik.
A liberálisok első nagy sikere az, hogy az MSZP-től eltávolítottak minden baloldali pártot, szervezetet. De mindez legyen az ő gondjuk. A döntésnek azonban sajnos következményei vannak azokra a pártokra nézve is, akik ezt a szövetséget nem vállalják, politikai okból, vagy egyszerűen mert kizárták őket! Ezzel azt üzenték, rátok nincs szükség! Mi nélkületek is megnyerjük a választásokat. Ha ők mondják, akkor biztos úgy is lesz, hiszen a liberálisok mindent tudnak, sőt, mindent jobban tudnak, igaz, ezt már láttuk, és vannak, lehetnek kétségeink.
Ha ez a szövetség nyer, mi segítünk nekik, mert elindulunk a választáson, és ha véletlen nem nyerünk, a ránk leadott szavazatokat a nyertes MSZP-DK-Együtt PM-Liberálisok kapják, tehát őket segítjük! Ha nem így lesz, akkor nem mi tévedtünk!
A mai választási törvény szerint amelyik párt nem indít jelöltet a választáson, azt a bíróság törli, magyarul megszünteti! Tehát az EURÓPAI BALOLDAL (Munkáspárt 2006) nem a szövetség ellen indul, hanem azért, mert nem jött létre a valódi szövetség : ez a liberálisok első nagy sikere, és lesz még több is.
Befejezésül. Hazudik, aki azt állítja, hogy a kis pártokra adott szavazat elvész. Az igazság az, hogy csak a le nem adott szavazat vész el!
Az EURÓPAI BALOLDAL (Munkáspárt 2006) indul a választáson, mert az mondja: "Virágozzék ezer virág!", legyen sokszínű a politika.
Aki elmegy szavazni, ne azt keresse ki ígér szebbet-jobbat, ne azt nézze ki a nagyobb. Önnek az a fontos, ki képviseli Önt, a "melósokat", a szegényeket. Ne aggódjon, a gazdagoknak az Ön szavazata nélkül is lesz képviselete. De ha Ön nem azokra szavaz, akik az Ön érdekeit képviselik, akkor ahogy most, csak a gazdagok képviselői ülnek a parlamentben! Ha nem akarja az elmúlt 24 év folytatását, tiszta fejjel, tiszta szívvel és józan ésszel, de mindenképpen szavazzon!
EURÓPAI BALOLDAL (Munkáspárt 2006)
Havránek Ferenc